Magazin cikkek
Time Warp Mannheim 2012 – Mikor a látomás valósággá válik
A messzemenően látványos olasz és holland rendezvények után a Time Warp rajongók figyelme Mannheim felé irányul. Egy hét sem kellett, hogy a korlátozott számban kibocsájtott “Early Bird” elővételi jegyek 2012 első Time Warp-jára elfogyjanak.

A fellépők sora megannyi magas színvonalú meglepetést tartogat és ez még nem minden, mert a szervezők más területeken is kiélték a kísérletezési vágyaikat. Március 31-e egy kiemelkedő dátum a világ techno rajongói számára. Immáron 17. alkalommal, ezen a szombaton az óra mutatója a mély basszusok és sziszegő magas hangok ritmusára fog járni. Az egyedülálló élmény – a zene, a fények és az érzelmek lélegzetelállító kombinációjaként leírható Time Warp – vajmi keveset változott az évek során. A kilencvenes évek közepe óta a Mannheim-i techno rendezvény volt az elektronikus zenei szcéna egyik fő találkozási pontja és egyben az új hangzások és trendek platformjának is bizonyult.
2012-ben a nemzetközi nagyérdemű nem csak az olyan kaliberű művészek fellépésére számíthat, mint Väth, Hawtin vagy Cox, hanem a tavalyi év friss felfedezettjeire is. Ez egyik ilyen felfedezett bizonyosan a Visionquest csapatát erősítő berlini Seth Troxler.

Jamie Jones szintén sikeres évet tudhat maga mögött. Többek között a brit elektronikus zenei portál, a Resident Advisor látogatói őt választották az év DJ-jének. Jamie idén debütál a Time Warp-on, karöltve a elektronikus zene két úttörőjével Kevin Saunderson-nal és John Digweed-del.
Nick Curly szintén nem csak az új debütáló albumát, a “Between the Lines”-t fogja bemutatni, hanem Mathias Kaden-nel is készül egy back2back szetre, melyet a tech house rajongók köreiben már különös várakozás előz meg.

AKA AKA feat. Thalstroem, Davide Squillace, Pan-Pot, Guti, Hobo – csak öt fellépő a közel 40-ből, melyet a közönség láthat ezen a maratoni eseményen.
A Time Warp a produkciók és a színpadi technika terén is innovovatívan foglal állást, különös hangsúlyt fektetve a legmodernebb technológiák felvonultatására. Az elképesztő fény show-k mellett az elsődleges szempont a 3D-s effektusok használata lesz. A holland Time Warp közönségét már sikerült elkápráztatni a lenyűgöző 3D technológiával, a Mannheim-i szervező csapat egy teljesen új élményt ígér ezen a területen.
A Time Warp csapata tehetséges vizuális művészek felkutatása terén eddig is sikerrel vizsgázott, és most egy új, hat színteres koncepción dolgozunk. A közönség egy igazi különleges audiovizuális élményre számíthat idén márciusban. Több, mint 40 fellépő, rendkívüli fény- és színpadi technika, mindez non-stop 19 órán keresztül. A Time Warp 2012-ben ismét egy felülmúlhatatlanul intenzív élményt biztosít.
További információ a www.time-warp.de és a www.facebook.com/timewarpofficial oldalakon.
2012. március 31. (szombat)
Németország – Mannheim (Maimarkthalle)
Kezdés: 19:30
DJs:
Sven Väth / Richie Hawtin / Carl Cox / Ricardo Villalobos / Loco Dice / Marco Carola / Dubfire / Adam Beyer / Chris Liebing / DJ Rush / Kevin Saunderson / John Digweed / Magda / Monika Kruse / Karotte /Jamie Jones /Visionquest (Ryan Crosson, Shaun Reeves, Seth Troxler) / Steve Lawler / Marcel Dettmann / Ben Klock / Paco Osuna / Mathias Kaden & Nick Curly b2b / Davide Squillace / Pan-Pot / tINI / Robert Dietz / Dorian Paic / Felix Kröcher / Seebase / Federico Molinari / Steffen Baumann / Sasch BBC / Steffen Deux / Lautleise
Live:
Laurent Garnier pres. L.B.S. / Extrawelt / AKA AKA feat. Thalstroem / Paul Ritch / Guti / Hobo
Írta: MrK
Partifotók
2012. 05. 01. keddTaszár (Repülőtér) Futam.hu Gyorsulási verseny 359 db fotó
2012. 05. 01. keddBor Szeretet fesztivál (Badacsony) Május 1. 164 db fotó
2012. 04. 28. szombatDelta Club (Balatonmáriafürdő) Retro party 118 db fotó
2012. 04. 21. szombatDelta Club (Balatonmáriafürdő) Retro Party 86 db fotó
2012. 04. 14. szombatDelta Club (Balatonmáriafürdő) Desperado 137 db fotó
2012. 04. 08. vasárnapDelta Club (Balatonmáriafürdő) Retro Happening Party 63 db fotó
2012. 04. 07. szombatDelta Club (Balatonmáriafürdő) Easter Party 88 db fotó
2012. 03. 10. szombatDelta Club (Balatonmáriafürdő) Delta Nőnap 152 db fotó
2012. 03. 03. szombatDelta Club (Balatonmáriafürdő) Retro party 78 db fotó
2012. 02. 29. szerdaAgragon (Kaposvár) Dress Code Vizsga 68 db fotó
2012. 01. 21. szombatDelta Club (Balatonmáriafürdő) Retro party 81 db fotó további galériák
Trend
178 dB-es bringacsengő – hangosabb mint egy F-16-os..A kombó rettenet nagyot szól: konkrétan 178dB-es...
A legmenőbb óra! KELL!a német Biegert & Funk szembe megy a trendekkel és betűkkel...
Bulizz Torentével! De buzulás az nuku!ellátogat hozzánk a Number One, Santiago Segura alias...
BMX + DJ = WOWszinte bármilyen BMX-re felapplikálható DJ kontrollerrel...
Letöltések
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-888.jpg
Módos & Sulák - Live Dallas Lenti 120421
MP3 formátum, 263 mb, 320kbps, 115 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-889.jpg
Antonyo - Live Dallas Lenti
MP3 formátum, 250 mb, 320kbps, 109 perc, House, Modern tánczene
Tibbby @ Zsica - Dallas Club Lenti 2012.04.21
MP3 formátum, 165 mb, 320kbps, 72 perc, House, Modern tánczene
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-886.jpg
Đanjo - Feel The Vibe 01
MP3 formátum, 87 mb, 192kbps, 64 perc, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-884.jpg
Dj. Snowy Promó 12'03'01
MP3 formátum, 140 mb, 320kbps, 61 perc, Modern tánczene, House
http://img1.estevan.hu/files/downloads/download-879.jpg
Barany Attila - Live Famous Kaposvar 120317
MP3 formátum, 254 mb, 320kbps, 111 perc, House
további letöltések